Elfolyó festék és porló homok egymás mellett, egymás alatt, egymáson – és mégsem. Kép és hang, fények és színek, szinte a tapintással is érzékelhető effektusok. Ami mindezt előidézi, az a Quartzbox, amely a két fiatal művész, az eredetileg szobrász végzettségű Cakó Dániel, és a festő Hidvégi Áron levédett találmánya. A homokkal dolgozó Cakó neve sokaknak ismerős lehet édesapja, Cakó Ferenc homokanimátor kapcsán. A világszerte ismert apa, és sajátos, homokkal rajzoló technikája évtizedek óta nyűgöz le mindenkit élőben vagy képernyőn keresztül. Fia, Cakó Dániel számára természetesen adott volt a lehetőség, hogy elsajátítsa ennek a különleges művészetnek a gyakorlatát, az új nemzedék azonban – ahogy az lenni szokott – maga is hozzá akart tenni a felmenők művéhez.

„Húszéves korom körül tanultam meg a homokanimálást, később aztán én is jártam fellépésekre, és apámmal közös produkciónk is volt” – meséli Cakó Dániel, aki azonban hozzáteszi: nem érezte teljesen sajátjának ezt a munkát. „Azzal, hogy megdupláztuk az üveglapok számát, színt és festéket vittünk a produkcióba, valami új született” – mondta. Cakó és Hidvégi a Képzőművészeti Egyetemen ismerkedtek meg, és a Quartzbox az első közös projektjük. A két fiatal ennél a speciális kétrétegű asztalnál Cakó, a quartz animátor a felső szinten a homokkal, míg Hidvégi vele szemben állva, alul, színes festékekkel és sablonokkal alkot képeket. Az asztalt alulról világítják meg, a dinamikus produkciót pedig egy kamera veszi, melynek képét egy projektoron keresztül a nézők számára kivetítik. A festékanimátornak egy saját kis monitora is van, hogy pontosan láthassa, miként is viszonyul éppen az ő munkája az általa fejjel lefelé látott társa alkotásához. A fóliából előzetesen kivágott stencilek is neki segítenek, képtelenség lenne ugyanis festékkel olyan gyorsan képet alkotni, mint homokkal. A fiúk a stoppert is figyelik, az egyes képeknek ugyanis másodpercre pontosan követniük kell a közben szóló zenét. Mint mondják, a teljes rendszer pontos kidolgozásához csaknem egy évre volt szükségük. „A barátaink sokszor piszkáltak, hogy ennyi idő alatt már Holdra is szállhatunk volna, ez is motivált” – szúrja közbe nevetve Hidvégi. Mint mondják, ők valami újat alkottak, másfajta, színes látványvilágot teremtettek meg, ehhez pedig idő kellett.

A huszonévesek a kor igényeihez alkalmazkodtak a két szint által megduplázott képekkel, a színekkel, a dinamikusan változó, szinte villódzó rajzokkal, a folyamatos változással.„Persze a zene is nagyon fontos, sokat hozzátesz a nézői élményhez” – mondják a fiúk. Először inkább a megfelelő ritmusokat és dallamokat keresik, és csak azt követően születnek meg fejükben az ahhoz passzoló képek. Eddig három, egyenként 3-10 perces előadást állítottak össze. Ebből kettő közismert filmeket, egy pedig egy kedvelt mai zeneszám szerelmes sztoriját dolgozza fel. A Gladiátor lassabb, elsősorban az érzelmekre hat, és a harcos történetét meséli el; a Mátrix ezzel szemben akcióban gazdag, színvilága sötétebb, hűen hozza a film hangulatát. A Crazy Love rövid, mégis több képből álló dinamikus történet, alapját Rihanna – We Found Love című száma adja; lány és fiú viharos kapcsolatát mutatja be.

A „rövidfilmekben” az érzelmes és a látványos részek váltogatják egymást, a rendszerint ütős befejezés igazi hűha-élményt ad. A gondosan begyakorolt kompozíciók néhány pillanat alatt elkészülnek, de ilyen gyorsan szét is foszlanak, ahogy ifj. Cakó elsöpri a homokot, vagy Hidvégi újabb színt folyat plexiüvegre. Azt mondják, már megszokták, hogy mulandó a művük, sőt, a quartzanimátor kifejezetten szereti, hogy a szobrászkodás lassú folyamatával szemben itt azonnal, pillanatnyi érzelmekből alkothat. Érzelmekből alkotnak, és a nézők érzelmeivel is játszanak. Oroszlán és kígyó harap egymás felé, katona és uralkodó csap össze, sebesen száguldó pisztolygolyók elől hajol el egy sötét alak, vagy pillangók röppenek szét a szerelmesek csókja közben.

A művészpáros elárulja, már most új produkciókon törik a fejüket, és egyszerűbb, még inkább a képekre – kevésbé a történetekre – fókuszáló előadásokat terveznek. Jelenleg nagyjából egy hónap alatt találnak és dolgoznak ki, gyakorolnak be egy új számot, de ez az időtartam a megfelelő gyakorlattal rövidülni fog. Az előkészületi időszak során a festőnek elsősorban a sablonok, stencilek elkészítése a feladata, míg a homokrajzosnak az egyes képek elkészítési idejét kell a lehető leginkább lerövidítenie. Az új ötletek persze újabbnál újabb elkészítési módokat is megkövetelnek, így kerül a művészek kezébe a hókaparó, a szélvédőtörlő, a pöttyözésre, rovátkázásra alkalmas eszközök, különböző tubusok, a szobrászok által használt mintázófa és az utcai graffitik kelléke, a festékszóró spray.

A fiúk bíznak benne, hogy show-juk hamarosan ismertté válik, és különböző rendezvények, szórakozóhelyek, koncertek vagy fesztiválok előadói lesznek ők is. A páros külföldi utakban is reménykedik, és bár a Quartbox-technika szoros időkorlátok közé szorítja előadásaik hosszát, egy-egy zenésszel, DJ-vel is szívesen együttműködnének néhány szám erejéig. Cakó Dániel és Hidvégi Áron munkáját az elmúlt hetekben az Elnök utcai kortárs galériában, a Mazartban lehetett megtekinteni. Aki türelmetlen következő produkciójukig, annak a fiúk azt ajánlják, kövesse őket Facebook-oldalukon.

Írta: st.Ella