Homokból várakat – Quartzbox

Budapest arcai sorozatunk legújabb szereplői Hidvégi Áron és Cakó Dániel Medárd, akik a Quartzbox nevű formációt alkotják. Ketten vannak, és sokak szerint munkájukkal képesek megvalósítani mindazt, ami a legjobban sikerült művekre jellemző. Annak köszönhetően ugyanis, hogy az általuk feltalált technikával alkotnak dinamikusan változó képekből összeálló történeteket, rávilágítanak a művészetről szóló diskurzus jó néhány kérdésére. Milyen összefüggés van forma, anyag és üzenet között? Lehet-e természetes a művi? A művészeket arról is megkérdeztük, ami nem feltétlenül derül ki performanszaik során.

WLB: Honnan jött az ötlet, és hogyan kezdődött a közös munka?

Dániel:
Áronnal az jutott eszünkbe, hogy valami élő show-műsort kellene csinálni. Engem az édesapám húszéves koromban megtanított a homokfestés technikájára, amit ő talált fel.
Azzal is voltak már fellépéseim, de, őszintén szólva, azt még nem igazán éreztem magaménak. Aztán bekapcsolódott a történetbe Áron, akivel már teljesen új megközelítés mentén tudtunk a homokhoz nyúlni.

Áron: Az történt, hogy én bementem a homok alá a festéseimmel. Egyébként ez egy nagyon érdekes, de egyáltalán nem egyszerű összehangolás volt, azért is, mert mi nem pontosan azt látjuk, amit a kamera.


WLB: Hogy képzeljük el a közönség szeme elől rejtve maradt alkotási folyamatot? Mit kell tudni rólatok?


Dániel:
Én szobrász szakon végeztem, és az én részem kicsit olyan is, mint a domborművek esetében a mintázás. Van egy kis tartóm, ami tele van olyan eszközökkel, amiket szeretek mindig szorosan magam mellett tudni. Egy-egy képanyag több hónapon keresztül is készülhet, mire mindent kitalálunk – a sztorit és a kivitelezést is beleértve.

Áron: A Quartzbox mellett festményeket készítek, a Képzőn végeztem. A fellépések során is használok előre elkészített sablonokat, mert egyszerűen nem lehet olyan sebességgel festeni, amilyet az élő produkció és a homok lendületessége megkíván.

quartzbox1WLB: Kétfős a csapat, vagy van háttérbrigád is?

Áron:
Csak ketten vagyunk, igazából még az asztalunk összeszerelését sem szívesen bíznánk másra, mert ez már nem is hasonlít egy homokfestős asztalhoz, sokkal közelebb áll egy erőműhöz.

WLB: Mennyi idő volt összecsiszolódnotok?

Dániel: Körülbelül egy év volt, míg az asztalt összeállítottuk, illetve megszülettek az első ötletek. Először a filmek vonalán indultunk el (például Gladiátor, Mátrix), aztán rájöttünk, hogy nem kell ezekhez ragaszkodni. A két szint rengeteg lehetőséget ad nekünk, és szerencsére mindig jutnak eszünkbe újabb effektek is. Van, hogy egészen véletlenszerű dolgokból adódott egy újabb ötlet. A New Yorknál például Áron buborékokat fújt be, meg a fólián szétfolyó festék sem volt teljesen tudatos az elején, aztán észrevettük, hogy ez a legjobb misztikus háttér tud lenni.

Áron: Hál’ istennek a melóval jönnek a véletlenek, persze sok munka, mire a kiforrott dolog kialakul.

quartzbox2WLB: Hogy dolgoztok megrendelésre?

Áron: Ha egyedi produkciót szeretnének, akkor először storyboardot készítünk, kitaláljuk, hogy kockáról kockára mi történjen. Először Dani kiagyalja, hogy a homok képkockák hogyan alakuljanak át egymásból. Ezután jön az alsó rész, vagyis én, aki kitalálja, hogy mi alatt mi jelenjen meg, milyen színben, és az milyen ritmusban illeszkedjen. Majd gyakorlást gyakorlás követ.

Dániel: Meg kellett tanulni együtt, csapatban dolgozni. Művészként mindenki a saját kis világát építgetheti, de itt muszáj egymásra hangolódni, úgyhogy mi tényleg mindent megbeszélünk.

quartzbox4WLB: Milyen viszonyban áll az, amit ti csináltok, a homokfestéssel?

Dániel:
Látványvilágban és előadásmódjában is teljesen eltér az egy szinten történő homokanimációtól.Ezt pedig még meg kell szokni a közönségnek is, de szerencsére minden korosztálynak nagyon tetszik. Volt például az Akadémián egy fellépésünk, ahol az idősebbek részéről is kizárólag pozitív visszajelzést kaptunk.

WLB: Hova tovább, milyen lehetőségeitek vannak a fejlődésre?

Áron:
Effekt szinten mindig lehet újat kitalálni, illetve szeretnénk külföld felé nyitni. Szerencsére van is erre lehetőségünk, már a jövő héten megyünk Kölnbe. Egy hatalmas rendezvény lesz, ahol negyven darab rendezvényszervező cég, illetve nyolcvan olyan vállalat lesz, akiket az előbbiek kínálata érdekel. Mi meg minkét félnek érdekesek lehetünk!

quartzbox3WLB: Lesz a Quartzboxból Hungarikum?

Áron: Amit mi csinálunk, egyedi a világon. Reméljük, hogy az egyre szélesebb ismertség, illetve a különböző oldalról érkező sikerek beérnek majd.

írta: Vígh Viktória